Volvo Ocean Race 2011-12
Volvo Ocean Race – A versenyről
A Volvo Ocean Race a világ legkeményebb vitorlás eseménye, mely felsorakoztatja a vitorlás szakma elitjét. Egy maraton verseny a tengeren, mely 8 hónapig is eltart, átszelve 4 óceánt és 5 kontinenst miközben az atléták az állóképességük határait súrolják.
A Föld legnagyobb kihívást jelentő versenye tengeren megkerülni a Földet. Az embert és hajót próbára tevő hajszában a személyzet napi háromszor négy órás műszakokban vívja harcát az elemekkel: a fedélzeten átcsapó hullámokkal, a dermesztő hideggel vagy éppen a tikkasztó hőséggel. Mindezt a legpuritánabb körülmények között. Mert ez nem rövidnadrágos, napszemüveges vitorlázás. Ez a Volvo Ocean Race, az emberi teljesítőképesség végső próbatétele.
Az emberi teljesítőképesség határán, ahol nap mint nap ádáz harcot kell vívni az elemekkel, a siker a felkészültségen, a kitartáson és a legmodernebb technikán múlik. Mert ez a világ egyik legnagyobb igénybevételt jelentő nyílt tengeri vitorlásversenye, amelyben csak a legjobban megtervezett és a legnagyobb gonddal megépített versenyhajók győzedelmeskedhetnek. A Volvo jól ismeri ezeket a kihívásokat – a vitorlázás és az autógyártás világából egyaránt.
„Ennél a hősies küzdelemnél csak egy nehezebb létezik: kivárni a következő versenyig tartó két évet.” -Ken Read, a Puma Ocean Racing csapat kapitánya, a Volvo Ocean Race és az America’s Cup veteránja, a „United States Rolex Yachtsman of the Year” (Az év amerikai vitorlázója) díj kétszeres nyertese. „Az előttünk álló verseny az eddigi legkiélezettebb küzdelem lesz, ezért a legapróbb dolgokon is nagyon sok múlhat.” - Ken Read.
„A büszkeséggel nem lehet fennmaradni a vízen, nem töltheti meg vele az ember a gyomrát, és betakarózni sem lehet vele, de segít elfeledtetni, hogy a győzelemmel nem jár semmilyen pénzdíj.” – Michael Müller, a Puma csapat kormányosa, a Hans Horrevoets Rookie Award (2008-09) díj nyertese.
„Úgy hajózunk, mintha folyamatosan menekülnénk valami elől.” – Mark Covell, a Team Russia csapat médiákért felelős tagja.
„Ezen a versenyen győzni számomra egy olimpiai aranyéremmel ér fel. Olyasmi, mint a hegymászóknak a Mount Everest meghódítása. Egy gyermekkori álom valóra váltása.” - Mike Sanderson, a 2005-06 Volvo Ocean Race győztes csapatának tagja.
Az elmúlt 38 évben, a kezdetek kezdete óta (Whitbread Race), a Volvo Ocean Race egy népszerű, nagy költségvetésű, teljesen professzionális vitorlás versennyé nőtte ki magát.
A Volvo Open 70 egytestű hajóosztály vitorlásait nagy sebességű cirkálásra tervezték: akár 35 csomós szélnek is képesek ellenállni, bármilyen irányból fújjon is. Torben Grael kapitány és csapata egy ilyen csúcstechnológiát képviselő hajóval döntötte meg a vitorlázás 24 órás sebességi világrekordját. A legutóbbi, 2008-09-es Volvo Ocean Race során Ericsson 4 vitorlásukkal 24 óra alatt 596,6 tengeri mérföldet tettek meg, ami azt jelenti, hogy a 14 tonnás csodahajó átlagsebessége 24,85 csomó (46 km/h) volt. A szénszál erősítésű műanyagból készült hajótest, a mindkét oldalra 20-20°-ig elbillenő tőkesúly és a hatalmas vitorlafelület révén a Volvo Open 70 hajóosztály gyorsabb és dinamikusabb, mint bármely egytestű nyílt tengeri vitorlás. A 70 láb hosszú hajón 10 fős, világklasszis vitorlázókból álló személyzet teljesít szolgálatot. Minden csapat innovatív dizájn-módosításokkal, illetve egyedi stratégiájával, merészségével és kitartásával igyekszik az élre kerülni. A közel kilenc hónapig tartó küzdelemben egy pillanatnyi lazításra sincs lehetőség: ha esik, ha fúj, ha pedig perzsel a nap, a hajó és a verseny napi 24 órás intenzív munkát és figyelmet igényel.
“Nagy igénybevétel, gyorsan változó helyzetek, és állandó szél.
Így tudnám röviden jellemezni a Volvo Ocean Race-t.
És közben az ember mindig úgy érzi, hogy éppen csak
ura a helyzetnek, ezért nagyon kell tudnia számítani
a felszerelésére és a csapatmunkára.”
- Ian Walker , a Green Dragon kapitánya
A Volvo Ocean Race 2001-ben lett újjáalapítva. A 2011-12-es esemény lesz a 11. idénye az ikonikus vitorlás regattának. A Volvo Ocean Race 9 hónapja alatt, mely a spanyol Alicante kikötőjéből indul 2011 október 29.-én és az írországi Galwayben ér véget 2012 júliusában, a csapatok több, mint 39,000 tengeri mérföldet fognak megtenni.
A verseny 2011. október 29.-én veszi kezdetét a spanyol Alicante kikötőjéből, majd körülbelül 8 hónap múlva az írországi Galwayben ér partot júliusban(6-8). Útközben minden hónapban megállnak 1-1 napra a következő pontokon: Cape Town, Abu Dhabi, Sanya, Auckland, Itajaí, Miami, Liszabon és Lorient.
A regattán 11 professzionális vitorlázó vehet részt csapatonként, akiknek egyrészről el kell viselniük az őrült hőmérsékletváltozást: -15 – +40 Celsius fokig. Másrészről meg kell bízniuk a szkipperben és bizonyára meg fogják tapasztalni az éhség fogalmát, ha eddig még is került rá sor, egészen (9*)22 napon át a vízen, kikötés nélkül minden szakaszban. Nem lesz friss termék, csak mirelit áru.
Az induló csapatok
A csapatok készen állnak a 2011-12-es Volvo Ocean Race vitorlás versenyre.
Volvo Ocean Race igazgatója Knut Frostad, ez mondta: “Sosem állt még össze ilyen kemény mezőny. 6 hajó fog elrajtolni október 29.-én. Közülük ötüknek komoly esélye van rá, hogy megnyerjék a versenyt” – tette hozzá.
A 6 induló csapat a következő:
- Groupama sailing team
Francia offshore legenda Franck Cammas a régi szponzora jóvoltából, a Groupamával fog harcba szállni a következő 2 idénynek, a kétszeres VOR győztes Juan Kouyoumdjian tervezésű hajójával. - Abu Dhabi Ocean Racing
Az UAE igazán erős és tapasztalt legénységgel száll szembe a versenynek. Ott lesznek a Volvo veteránjai és az Egyesült Arab Emirátusok fiatal reménységei is, akiket a dupla Olimpiai érmes és 2008-09-es Volvo Ocean Race skipper, Ian Walker visz. - PUMA Ocean Racing by BERG Propulsion
PUMA Ocean Racing, akik az előző eseményen is megmutatkoztak 2008-2009-ben, most visszatérnek a VOR vízére, ismét Ken Read kormányos vezetésével. - CAMPER Emirates Team New Zealand
A spanyol cipőmárka, a Camper most együttműködik az Emirates Team New Zealand csapattal, először a Volvo Ocean Race történetében. A fedélzeten Marcelino Botin és számos világhírű, neves vitorlázó sorakozik fel. - Team Telefónica
Kettős olimpiai érem tulajdonos Iker Martínez vezeti a Team Telefónica csapatát ezen a 3. egymást követő versenyén. Martínez legénysége úgyszintén tapasztalt és neves vitorlázókból áll, Juan Kouyoumdjian tervezésű hajóval fogják szelni a hullámokat. - Team Sanya
A kínai csapat Mike Sanderson kormányossal az élen száll versenybe első ízben a VOR történetében, félig tapasztalt, félig tapasztalatlan legénységet felsorakoztatva a dekken.
Videó:
Ha valaha is elgondolkodtál már azon, hogy miért neveztek el egy világkörüli vitorlás versenyt egy olyan márkáról, ami szállításra és a konstrukciókra fókuszál első soron… hát ITT a válasz!
Letöltés:
Volvo Ocean Race 2011-12 naptár
bizonyára meg fogják tapasztalni az éhség fogalmát, ha eddig még is került rá sor, egészen (9*)22 napon át a vízen, kikötés nélkül minden szakaszban. Nem lesz friss termék, csak mirelit áru.A Volvo Ocean Race 9 hónapja alatt, mely a spanyol Alicante kikötőjéből indul 2011 október 29.-én és az írországi Galwayben ér véget 2012 júliusában, a csapatok több, mint 39,000 tengeri mérföldet fognak megtenni.
Popularity: 10%









